Repülőjegy keresése során két lehetőség közül választhat: egyirányú vagy retúr (oda-vissza) út foglalása. A retúr út az alapértelmezett, amennyiben egy útra keres repülőjegyet, át kell váltania a megfelelő gombbal.
Igen, számos repülőtér közül választhat szerte a világon, akár belföldön is.
Az Airtickets24.com a világ majdnem összes légitársaságával kapcsolatban van, azonban nem kínál foglalásokat charter járatokra, és néhány fapados légitársaság járataira sem, illetve nem áll kapcsolatban olyan légitársaságokkal, melyeknek nincs képviselete Görögországban.
Ezt az opciót használva a kiválasztott dátumoknál 3 nappal korábbi és későbbi járatok is megjelennek, így ki tudja választani a legjobb ajánlatot. A megfelelő árkategória kiválasztásával minden lehetséges járatkombináció megjelenik a megadott időpontban és árban.
A foglalás alatt meg kell adni az utasok számát és életkori kategóriáját. Egy foglalásban legfeljebb 8 fő szerepelhet. Az életkori kategóriák:
- Felnőtt: 12 év felett
- Gyermek: 2 és 11 év között. Gyermek felnőtt felügyelete nélkül nem utazhat, tehát internetes foglalást is csak abban az esetben tud készíteni, ha szerepel egy felnőtt is a foglalásban.
- Csecsemő (külön ülés nélkül): 2 év alatt, minden felnőtt utassal egy csecsemő utazhat.
Egyes járatokon nincsen gyermekekre vagy csecsemőkre vonatkozó kedvezmény, ebben az esetben felnőtt jeggyel tudnak csak utazni.
Amennyiben gyermek (2-11 év) utazna egyedül, javasoljuk, hogy vegye fel velünk telefonon a kapcsolatot. Internetes foglalást csak abban az esetben tud készíteni, ha szerepel egy felnőtt is a foglalásban. Néhány általános szabály ezzel kapcsolatban:
Gyermekek 5 év felett általában csak közvetlen járaton utazhatnak felügyelet nélkül, vagy csatlakozó járaton abban az esetben, ha az utolsó járat nem a nap legutolsó járata. Az, hogy pontosan hány éves kortól lép életbe ez a szabály, légitársaságonként változik, pontos információért érdemes kapcsolatba lépni közvetlenül a légitársaság ügyfélszolgálatával. A legtöbb légitársaság biztosít kísérőt (általában egy stewardess személyében) az egyedül utazó kiskorúak mellé.
Gyermekek 5 év alatt nem utazhatnak felnőtt felügyelet nélkül, a felnőtt utasnak be kell töltenie a 15. életévét, hogy kísérő lehessen.
Sok légitársaság extra díjat számol fel az egyedül utazó gyermekek kíséretéért. A személynek, aki fogadja az egydül utazó kiskorút, személyi igazolványt kell felmutatnia érkezéskor. Mivel okirat hiányában a gyermek felügyelete nem ruházható át, mindenképpen javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba a légitársasággal annak érdekében, hogy az ide vonatkozó speciális szabályozást megismerje.
Nagyon sok légitársaság ajánl gyermek és csecsemő kedvezményeket. Ezek mértéke függ a légitársaságtól, a járattól és a gép telítettségétől.
Cégek számára a légitársaságok a business és első osztályon nyújtanak utazási lehetőséget. Az alábbi információk nem teljeskörűek, illetve sok légitársaság ettől különböző kategóriákat vezetett be.
A turistaosztály a repülőgép fő utasterében helyezkedik el. A jegy ára, a szolgáltatás színvonala és a kényelem szintje is alacsonyabb, mint a business osztályon. A turistaosztályra vásárolt jegy módosítási és lemondási feltételei általában szigorúbbak, mint a többi osztálynál. Egyes esetekbena jegy nem módosítható, és lemondás esetén csak az adók és illetékek téríthetők vissza.
A business osztály (amennyiben elérhető az adott járaton) kényelmesebb üléseket, nagyobb teret biztosít utasainak. A felszolgált étel minősége általában magasabb színvonalú, gyakran külön check-in pult, váróterem használatára jogosultak az utasok. Az első osztály a business osztálynál is magasabb jegyárakat és szolgáltatásokat kínál.
Az első osztály a repülőgép elejében található. A jegyek korlátozott számban kaphatóak erre az osztályra. Az ülések rendkívül kényelemesek, a felszolgált étel nagyon magas színvonalú. Az első osztály utasai külön check-in pult és váróterem használatára jogosultak. Az első osztály szolgáltatásai nem minden járaton elérhetőek.
Nem tudunk kiállítani jegyet 4 órán belül induló járatokra, illetve 16:00 óra után a másnap 12:00 óra előtt induló járatokra. Hétvégén (szombat éjféltől) nem tudunk kiállítani jegyet hétfő 12:00 óra előtt induló járatra online, azonban telefonon a (+30) 213 0184000-as számon erre van lehetőség.
A foglalás befejeztével a képernyőn megjelenik a sikeres foglalásról szóló visszaigazolás, illetve e-mailben megküldjük a foglalással kapcsolatos információkat. Az elektronikus jegyet egy második e-mailben, legkésőbb 30 perccel a foglalás után kapja meg.
Amennyiben egy órával a foglalás befejezése után még nem kapott e-mailt, kérem, lépjen kapcsolatba velünk a (+30) 213 0184000-as telefonszámon vagy e-mailben az info@airtickets24.com címen.
Amennyiben bármi hibát észlel az e-mailben közölt adatokban, kérem, azonnal vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon. Kérjük, figyelmesen töltse ki a személyes adatokkal kapcsolatos részt. A foglalás utólagos módosításra sok esetben nincs lehetőség.
Semmi probléma, a név és e-mail cím, vagy más adatok alapján könnyen megtaláljuk foglalását.
A járat indulási idejét a légitársaság vagy a repülőtér bármikor meg tudja erősíteni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy időben értesítsük a járat indulási idejében bekövetkezett változásokról, azonban rossz időjárási körülmények, sztrájk stb. esetén érdemes kapcsolatba lépni a légitársasággal. A visszaigazoló e-mailben megadott linken (foglalás státusza) keresztül is le tudja ellenőrizni az indulási időt.
Ennek oka lehet, hogy a foglalás közben elfogytak a jegyek a kiválasztott osztályon vagy árkategóriában. Egy másik lehetséges ok, hogy foglalás közben megszakadt a kommunikáció a légitársasággal, de a légitársaság részéről csak később érkezett meg az értesítés. Az ilyen jellegű problémák nem gyakoriak, ezért javasoljuk, hogy fél óra elteltével próbálja meg újra a foglalást.
Amennyiben az utas és a kártyatulajdonos nem ugyanaz a személy, a flights@airtickets24.com címre vagy a (+30) 211 8001181 faxszámra tudja elküldeni a bankkártya másolatát, és a tulajdonos személyi igazolványának vagy útlevelének másolatát (mindkét oldal szükséges). Ezen felül egy aláírással ellátott írásos engedélyre is szükség van a tulajdonos részéről, melyben engedélyezi a kártya használatát az adott foglalás elkészítéséhez.
Alapesetben nincs szükség más adatokra, csak amik az utasfelvételhez szükségesek. Néhány esetben azonban szükség lehet a bankkártya elülső oldalának és az útlevelének a másolatára, általában akkor, ha a kártyatulajdonos és az utas személye nem egyezik meg, vagy a tranzakció magas csalási kockázatúnak lett megítélve. Minden adat azonnal megsemmisítésre kerül az utazás befejezése után.
Jelenleg erre nincsen lehetőség.
Amennyiben szeretné lemondani vagy módosítani a jegyét, e-mailben, faxon vagy a honlapon található formanyomtatvány kitöltésével teheti meg. A légitársaság által esetlegesen felszámolt díjon felül cégünk 10 euró kezelési költséget számol fel törlés vagy módosítás esetén.
A jegyártól és kategóriától függően különböző szabályok érvényesek. A kedvezményes jegyeknél általában csak az adók és illetékek visszatéríthetőek. Lemondási vagy módosítási szándék esetén minden esetben a légitársaság igazolja vissza a pontos összeget, mely visszatéríthető. Fizetés előtt, de a visszaigazoló e-mailben is talál hivatkozást a légitársaság vonatkozó szabályzatáról.
Amennyiben szeretné módosítani a jegyét, e-mailben, faxon vagy a honlapon található formanyomtatvány kitöltésével teheti meg. Írásos bejelentés nélkül sajos nem tudjuk elfogadni a módosítási kérelmet.
Amennyiben a visszaútra szóló jegy módosítható, és Ön már külföldön tartózkodik, a légitársaság helyi képviseletével kell felvennie a kapcsolatot.
A légitársaságok néha rákényszerülnek a járat útvonalának, indulási időpontjának vagy járatszámának módosítására. Amennyiben ez bekövetkezik, igyekszünk minél hamarabb értesíteni az utasokat, hogy a változások ne okozzanak fennakadást. Ezen módosítások általában nem jelentősek, de amennyiben jelentős változtatásokat eszközölnek (a járat indulási időpontja több mint 2 órával, vagy a kiindulási repülőtér módosul), az utasok Európai Unió által szabályozott jogai értelmében kompenzáció igényelhető a légitásaságtól. Ez alól kivétel, has a légitársaság időben értesítette az utasokat a változásokról.
A jegyek nem átruházhatóak, ennek értelmében névmódosításra nincs lehetőség. A foglalás során a személyi igazolványban vagy útlevélben szereplővel pontosan megegyező nevet kell megadni. A foglalás befejezése után már nincs lehetőség a név korrekciójára vagy módosítására.
Az Ön jegye elektronikus jegy (e-jegy), és e-mailben küldjük ki. A repülőtéren az utasfelvételnél csak a személyi igazolványra vagy útlevélre lesz szükség.
Az elektronikus jegyet a foglalás után 30 perccel, de legkésőbb 24 órával megküldjük. Amennyiben nem kapta meg jegyét, kérem, lépjen velünk kapcsolatba a (+30) 213 0184000-as számon.
Bármilyen probléma esetén a (+30) 213 0184000-as számon tud velünk kapcsolatba lépni.
Mivel elektornikus jegyről van szó, nem okoz problémát az sem, ha esetleg elveszti az e-mailt, amiben megküldtük a jegyet.
Igen, mivel elektronikus jegyről van szó, van lehetőség a repülőtéren történő kiállításra.
Az Airtickets24.com pontosan azt az összeget számlázza fel, ami a fizetési oldalon látható, a valutaváltásért és devizában történő tranzakcióért nem számol fel külön díjat. A kártyakibocsátó bank azonban deviza tranzakciós költséget, egyedi valutaárfolyamot szabhat ki. A honlapon nem euróban megjelenő árak kizárólag tájékoztatási célt szolgálnak.
Számla igényléséhez kérem, küldje a szükséges adatokat az info@airtickets24.com címre, a hivatalos számlát e-mailben küldjük meg.
Az Airtickets24.com által kiállított minden számla pénzneme euró, függetlenül az ügyfél tartózkodási helyétől.
Az elektronikus jegy nagyon kényelmes, mert a jegy megvásárlása után sincs szükség kinyomtatott dokumentumra. A foglalás minden szükséges adata rögzítve van a légitársaság központi adatbázisában. Az utasfelvétel során nem kell bemutatni papír alapú repülőjegyet, így nem kell ennek külön figyelmet szentelni. A check-in során csak az útlevélre vagy személyi igazolványra, illetve a kinyomtatott visszaigazoló e-mailre lesz szükség (erre a gyorsabb azonosítás érdekében).
Érdemes kinyomtatni az e-jegyet, mely a foglalás befejezése után a második e-mailben található elektronikus jegy számot tartalmazza. Az első e-mail egy visszaigazolás a foglalásról, ami egy órán belül megérkezik, míg a második e-mail az elektronikus jegy adatait tartalmazza, ennek egy napon belül meg kell érkeznie.
A foglalás befejezése után az esedékes összeg azonnal felszámolásra kerül. Lehetséges, hogy két külön tranzakcióról kap értesítést: az egyik a repülőjegy, a másik a cégünk (E-Travel, Athén) által felszámolt szervízdíj. A honlapon feltüntetett ár mind a két összeget tartalmazza.
A kézipoggyász súlya általában nem haladhatja meg az 5 kg-ot, míg a feladott csomag súlya a 20 kg-ot, de ez célállomástól is függ. A légitársaságok egyre szigorúbb szabályozást vezetnek be a csomag maximális súlyával és méretével kapcsolatban. A szabályozás függ az adott légitársaságtól, járattól és a jegy típusától is. Amennyiben ezzel kapcsolatos kérdése merülne fel, javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba közvetlenül a légitársasággal.
Ülőhelyet csak az utasfelvétel után lehet választani.
Nemzetközi járatoknál érdemes két órával a járat indulása előtt kiérni a repülőtérre, belföldi járatok esetén egy órával korábban. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a biztonsági ellenőrzés sok időt igénybe vehet, különösen csúcsszezonban.
A schengeni övezeten belül a tagországok állampolgárai személyi igazolvány felmutatásával is utazhatnak (a névnek mindig latin betűkkel kell szerepelnie). Ennek ellenére az utasok többsége még mindig előnyben részesíti az útlevéllel utazást. Amennyiben a schengeni övezeten kívüli országba utazik, mindenképp szüksége lesz útlevélre, sok esetben vízumra, és visszaútra szóló repülőjegyre is. Munkatársaink igyekeznek kellő mértékű felvilágosítást adni a vízummal kapcsolatban, de minden esetben javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba az adott ország nagykövetségével, hogy az összes szükséges útiokmánnyal rendelkezzen az utazás alatt.
A kiskorú utasoknak ugyanúgy szükségük van útlevélre és vízumra, ahogy a felnőtteknek. Amennyiben kiskorú egyedül utazik, mindenképp értesíteni kell erről a légitársaságot, mert nem mindegyik engedélyezi gyermekek felügyelet nélküli utazását. Görögországon belül a kiskorú utasoknak útlevél vagy személyi igazolvány hiányában születési anyakönyvi kivonatot kell bemutatni.
- teljes név (ahogy a hivatalos dokumentumokban, pl. az útlevélben szerepel)
- születési idő
- redress number, amennyiben rendelkezik ilyennel (korábbi utazás során történt kivizsgálás következtében, további információkért kattintson ide).
Amennyiben ezek közül valamelyik adat nincs megadva, a jegy kiállítására nem kerülhet sor.
Amennyiben a megadott adatok különböznek a hatóság által kiállított dokumentumokon szereplőktől, a beszállás elutasítására kerülhet sor.
A repülésbiztonsági programmal kapcsolatos további információkért kattintson ide.
Amennyiben szeretne regisztrálni egy törzsutas programra, kapcsolatba kell lépnie a légitársasággal telefonon vagy a honlapjukon keresztül.
A pontjairól csak a légitársaságon keresztül tud értesülni.